Nucleus MD 1.2.6.7 frissítés

Nyomtatás
Tisztelt felhasználóink,

2018.03.29-én sajnos figyelmetlenségből egy tesztelés alatt álló verzió került az összes felhasználó számára élesítésre. Ebben a verzióban néhány speciális felhasználási körülmény – pl. speciális  vizsgálati kartonok- még nem volt megfelelően kezelve, valamint egy-két új funkció nem volt bekapcsolva. A 1.2.6.7 verzió a korai frissítés hiányosságait pótolja, illetve a felmerült hibákat javítja.

Az új verzió legfontosabb újdonsága – néhány megjelenésbeli változáson túl – az EESZT eReceptek kezelésének bekapcsolása. Bár a magánszolgáltatók még nem kötelezettek az eReceptek használatára, de önkéntesen már csatlakozhatnak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez és kihasználhatják annak előnyeit. Ehhez kapcsolódóan a receptírással kapcsolatos funkciók kis mértékben megváltoztatásra, kibővítésre kerültek.

A programban történt változtatások röviden:

  • A terápiás lapon a korábban szedett gyógyszerek listája a állandó gyógyszerek táblázat jobb felső részén található menüből érhető el.
  • A korábban „Receptek jelölése nyomtatottként” funkció most a „Kézi felírás” gombról érhető el.
  • A dokumentumok csatolására szolgáló „Ide dobd…” mező megszűnt, helyette a dokumentumlista teljes területe használható a csatolni kívánt fájlok „bedobására”.
  • Az EESZT eRecept azonosító vonalkódot is tartalmazó új receptformátum bevezetése miatt a receptek tartalma 20 mm-el lefelé el lett tolva. Bizonyos esetekben szükség lehet a túl nagy/hosszú magisztrális receptek “átszerkesztésére”. Ezt célszerűen a sablonszerkesztőben lehet elvégezni, ahol könnyen azonosítani lehet az esetlegesen érintett recepteket.
  • A numerikus értékek változásait tartalmazó grafikonok esetében teljes újra tervezés történt. Az új megjelenítés átláthatóbban mutatja a sok adatot tartalmazó grafikonokat, valamint lehetővé teszi az egyes adatok rámutatással történő kiemelését.

Az EESZT használatáról:

Azok a felhasználók akik magánorvosi praxissal is rendelkeznek már bizonyosan hónapok óta használják az EESZT-t. Ha a magánorvosi tevékenységüket ugyanabban az egészségügyi vállalkozásban látják el mint amiben az alapellátási tevékenységet is, akkor nekik nem kell újra csatlakozniuk a Térhez, számukra a Nucleus MD EESZT funkciói azonnal elérhetővé válnak.

Az alapellátásban nem tevékenykedő felhasználóknak az EESZT funkció használatba vétele előtt csatlakozniuk kell a Térhez, amit a EESZT Információs portálon tehetnek meg, valamint szükségük lesz a Térbe történő belépéshez egy elektronikus kártyaolvasó beszerzésére, valamint az eSzemélyi igazolvány kiváltására is.

A sikeres csatlakozás, és technikai előkészületek után az EESZT funkciók élesítéséhez a következő előkészületeket, és beállításokat kell megtenni a programban:

  • Ajánlott az EESZT portálon a szervezeti adatok, jogosultságok ellenőrzése. Ez a regisztrációkor adminisztratív felhasználónak megadott személy e-személyi igazolványával történő bejelentkezése után lehetséges.

    A portálon ellenőrizendő:

    • A felhasználók intézményi jogosultságainak beállításai. Fontos, hogy a megfelelő jogosultságok a szervezeti egység szintjén kellenek, hogy beállításra kerüljenek!
      Minden dolgozónak elegendő az EESZT felhasználói valamint a szakmája szerinti jogosultság (orvos, eü. asszisztens) megadása.
    • Az EESZT-ben a szervezeti egységek az ÁNTSZ kódok alapján kerültek beállításra. Mivel az ÁNTSZ 9 jegyű kód nem feltétlenül egyezik meg az ágazati azonosítóval, a programban történő regisztráció céljából a szervezeti egység kódját fel kell jegyezni.
    • Ha szükséges, a WAF SSL tanúsítványt újból le kell tölteni, mivel azt mindegyik számítógépen a Nucleus GP szoftveren keresztül is be kell importálni.

  • Ha még nincs mindegyik számítógépen a kártyaolvasó eszközmeghajtó program és az e-Személyi kliens feltelepítve, akkor azt is el kell végezni.
    A meghajtó program a http://support.reiner-sct.de/downloads/CCID/windows/05_cJRFIDbasisIFD.exe,
    az e-Személyi kliens pegig a http://www.kekkh.gov.hu/Eszemelyi/app/eSzemelyi_Kliens_1_3_13.msi linkről tölthető le. A programok hibátlan telepítéséhez a kártyaolvasónak a telepítés alatt is a géphez kell kapcsolódnia.
  • A Nucleus MD programban az EESZT funkcionalitás aktiválásához a „Beállítások” menü, „Szolgáltató” fülén a OTH azonosító mezőt ki kell tölteni. A program az újraindítás után már az EESZT kapcsolati módban indul el.
  • Az EESZT mód aktiválása után a gomb is aktívvá válik. A további beállítások megadásához ezt a funkciót kell használni.
  • A titkosított kommunikációt biztosító WAF SSL tanúsítványt be kell importálni a számítógépen. Az importáláshoz, a lemez ikonra történő kattintás után válasszuk ki arról a meghajtóról és könyvtárból ahová azt korábban elmentettük. A tanúsítvány kiválasztása után a program be fogja kérni az SMS-ben megkapott jelszót.Amennyiben a helyes jelszó került megadásra, a tanúsítvány a helyi tárolóba elmentésre kerül és lehetségessé válik az EESZT-be történő bejelentkezés valamint az EESZT funkciók használata.
    Az SSL tanúsítványt egyszer minden gépen be kell importálni!